42mosoly

A „42mosoly” elnevezésű különleges projekt egy érdekes, ráadásul felemelő „Emberi-kísérletként” indult el annak idején. Támogatói programunk és zártkörű klubunk egy ambiciózus és felemelő terv volt, nevesül a Mosoly Alapítvány „fundraising-falának” felépítése és egy kiemelt támogatói közösség (42Mosoly Nagykövetek) létrehozása. Ennek keretében azt a célt tűztük ki magunk elé 2018. december 31-ig, hogy az ismerőseink között találunk 42 olyan kiváló embert és/vagy céget, akik 42 hónapon keresztül havonta 42.000 forintot szívesen átutalnak a Mosoly Alapítvány számára.

E rendhagyó kezdeményezés támogatói számára, nyilván nem ellenszolgáltatásként, hanem a nemes gesztus elismeréseként – azon a jó érzésen túl, hogy oroszlánrészük lehetett nagyon fontos célok megvalósításában – a következőket biztosítottuk:

+ 1

A program tagjait évente egy alkalommal zártkörű, „nyakkendő nélküli” klubtalálkozóra hívtuk, ahol személyesen is találkozhattak egymással és az alapítvány eredményeiről, aktuális sikereiről is hallhattak.

+ 2

Portré fotóval, logóval, vagy anonim módon felkerültek a 42mosoly virtuális „falaira” (www.42mosoly.hu és www.mosolyalapitvany.hu).

+ 3

A csatlakozás évében 12%-os kedvezményt biztosító exkluzív klubkártyát kaptak a Group42 alapítóitól, a következő márkák termékeinek/szolgáltatásainak vásárlásakor: BANG & OLUFSEN, B&O Play, Hygge rendezvényhelyszín bérlés, Coffee Hygge újhullámos kávézó, 42bit filmgyártó csapat.

1

Kutvölgyi Pál

Alapító, 42mosoly
2

Urban Stables

Boutique Suites
3

Dr. Halasi Lívia

Közjegyzői irodája
4

Derksen Gyöngyi

5

Várkonyi Balázs

vezérigazgató - Extreme Digital Zrt.
6

Sárospataki Albert

Billingo
7

Winkler Zsolt

8

Botond Szabolcs

vezérigazgató, Visual Europe Group
9

Waberer György Péter

10

SPARTY

11

Horváth Richárd

12

DiVora Anikó és DiVora Fausto

Fausto Étterem
13

Scheer Sándor

vezérigazgató, Market Építő Zrt.
14

Virág Zsolt

igazgatóság elnöke, Hiflylabs
15

Tranzit-Food Élelmiszeripari Kft.

16

Tranzit-Ker Kereskedelmi Zrt.

17

Nagy János

Ügyvezető/Tulajdonos
WINI SEC KFt.

18

Szécsényi Bálint

Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgató
19

Heiszler Gabriella

20

Dr. Andrékó Csilla

Kinstellar, irodavezető partner
21

Dr. Szüle Orsolya és Szüle Máté

22

Bognár Andor

Ügyvezető Igazgató
23

OPL

24

Tomán Szabina

Tomán Lifestyle Kft. Ügyvezető/Tulajdonos
25

Dr. Siegler Konrád

Ügyvéd
26

Rókusfalvy Gábor

Roxer Kommunikációs Kft., Ügyvezető/Tulajdonos
27

THINK

THINK Consultancy Europe
28

BÁV FAKTOR

BÁV FAKTOR Zrt.

29

Iván László

vezérigazgató, ARRIVA Slovakia
30

Varga Zoltán

vezérigazgató, Central Médiacsoport Zrt.
31

Molnár Csaba

HFI Kft.
32

Gregor Roy Chowdhury

Zabola
33

Dr. Rose

Dr. Rose Magánkórház
34

Mátyásfalvi János

35

Kondor Zoltán

kurátor, Mosoly Alapítvány; tulajdonos, AutoNet Group
36

Varga Ákos

igazgatósági elnök, UBM Trade Zrt.
37

Kerezsi Miklós

Kurátor, Mosoly Alapítvány
38

Gerendai Károly

39

Winkler Gyula

Alapító, Mosoly Alapítvány
40

Dr. Tóth Csaba

Kurátor, Mosoly Alapítvány
41

Kiss Ádám

Elnök, Mosoly Alapítvány
42

CFI Hungary Zrt.

member of CFI Group
„Vajon mikor tudja meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?”
Müller Péter

Kapcsolat

Kutvölgyi Pál
info@group42.hu
 
Word
Photo
Video
Ride